skip navigation
14.04.2022

25 éves a fuvarbörze: a TIMOCOM jelentős hatással bír az európai közúti árufuvarozásra

Egy német informatikai Start-up európai sikertörténete

A TIMOCOM alapítója és az IT-vállalkozás jelenlegi vezetése: Jens Thiermann, Tim Thiermann és Sebastian Lehnen a TIMOCOM erkrathi központjában tekint vissza a fuvarbörze 25 éves múltjára és latolgatja annak jövőjét. (jobbról balra)

A TIMOCOM története Düsseldorfban, egy német kiskereskedelmi lánc üzletének egyik parkolójában kezdődött egy kora reggeli órában. 1997-ben azon a héten akciósak voltak az asztali PC-k, és Jens Thiermann-nak szüksége volt ilyenekre a tervezett IT-Start-upjához. Azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egy olyan európai szintű platformot fejleszt, amelynek segítségével a szállítmányozók és a fuvarozók rövid idő alatt találhatnak megfelelő fuvart, csökkenthetik az üresjáratokat, ezáltal pedig jobban kihasználhatják járműkapacitásaikat.

„A FreightTech szektor legnagyobb és legbiztonságosabb piacterét szeretnénk felépíteni. Ennek érdekében 2030-ig mintegy 100 millió eurót fektetünk csak a kutatás-fejlesztésbe.” – árulta el Tim Thiermann, a TIMOCOM társ-ügyvezetői feladatokat ellátó tagja
Megosztás itt:

„Azzal kezdődött az egész, hogy egy európai szintű fuvarozói platformot kerestem azért, hogy csökkentsem az üresjáratokat a szállítmányozói tevékenységem során, de nem találtam az igényeimnek megfelelőt.” – árulta el Thiermann. Thiermann és üzleti partnerei hónapokig dolgoztak a saját fuvarbörzéjük szoftverén. Végül elkészült: a Timocom Soft- és Hardware GmbH alapítója megnyomta az indítás gombot, és nézte, ahogyan az éppen elindított Truck & Cargo fuvar- és raktérbörzébe ajánlatokkal telik meg.

Ezután az új fuvarbörzébe hálózati bővítése és a logisztika digitalizációja következett, hiszen akkoriban még a modemek is újdonságnak számítottak. „Egyszerre éreztünk nagy örömöt, megkönnyebbülést, ugyanakkor azt is, hogy óriási felelősség fog hárulni ránk – még úgy is, hogy akkoriban még csak nem is sejtettük, hogyan alakul majd ez az egész.” – idézte fel Jens Thiermann.

Mérhető előnyök lendítik fel a fuvarbörzét

Az egész európai áruszállítás a fuvarbörzére várt, amióta csak a faxot feltalálták, mivel kézzelfogható előnyökkel járt. Vállalata folyamatszinten mintegy 80 százalékos időt takarít meg a TIMOCOM alkalmazásainak köszönhetően, árulta el a Dallmaco Speditionsges. mbH ügyvezetője, Wilhelm Dallmann, aki az első perctől kezdve a TIMOCOM ügyfele. A szárnyait bontogató TIMOCOM csupán néhány év alatt megnyitotta lengyelországi, csehországi és magyarországi képviseleteit is, hogy még hatékonyabban szolgálhassa ki a legfontosabb kelet-európai piacokat, majd ügyfeleinek száma nemsokkal ezután átlépte a 10.000-ret.


Jelenleg a vállalatnak több mint 50 000 ügyfele van 147 000 felhasználóval, Európa 46 országában. A rendszerben elképesztő mennyiségű, évente mintegy 1,5 milliárd fuvarkeresést végeznek. A TIMOCOM pedig már hosszú ideje nem csupán az üzleti kapcsolatok kialakítását segíti elő, hanem a teljes logisztikai folyamat digitalizációján dolgozik.

„A mi jövőképünk egy logisztikai kihívások nélküli világ.”– árulta el Tim Thiermann. A cégalapító legidősebb fia 2019-ben vette át a vállalat vezetését Sebastian Lehnennel együtt, ezzel az IT-vállalkozás immár a család második generációjának kezében van. Az új vezetőség pedig azt a célt tűzte ki maga elé, hogy nemcsak továbbviszi a családi vállalatot és a fuvarbörzét, hanem a fuvarozástechnológiai ágazat legnagyobb és legbiztonságosabb piacterévé teszi azt. „Ennek érdekében 2030-ig mintegy 100 millió eurót fektetünk csak a kutatás-fejlesztésbe.” – árulta el Tim Thiermann.

20 százalékkal kevesebb CO2-kibocsátás a digitális alkalmazásoknak köszönhetően

Az egyik befektetési terület a fenntarthatóság, amely az elmúlt években mindenhol jelentőssé vált. A logisztikában a CO2-kibocsátás csökkentésénél kiemelt szerepe van a digitális alkalmazásoknak és a fuvarbörzéknek. Egy tanulmány szerint a TIMOCOM alkalmazásainak használatával minden megtett kilométer esetében több mint 20 százalékkal csökkenthető a CO2-kibocsátás, miközben ezzel egyidejűleg 30 százalékkal növelhető a járműpark kihasználtsága.

A TIMOCOM ügyfelei hamarosan a piactér felületén kiszámíthatják a saját karbonlábnyomukat. „Egy fiatal, innovatív vállalattal karöltve nyújtunk segítséget ahhoz, hogy ügyfeleink láthatóvá tehessék a saját flottájukon belüli CO2-kibocsátás csökkenését.” – nyilatkozta Tim Thiermann.

E tekintetben óriási potenciál rejlik a közúti áruszállításban, hiszen a közlekedési ágazat a legnagyobb CO2-kibocsátó Európában, és ennek egynegyedét a közúti áruszállítás teszi ki. Ugyanakkor minden ötödik teherautó üresen rója az utakat. Emiatt az erőforrások hatékony felhasználásának szükségessége éppen olyan aktuális ma is, mint 1997-ben.

A következő oldalon tudhat meg további információkat a TIMOCOM-ról: www.timocom.hu.

Fel