

Hullámvasúton a tavaszi fuvarok  


Az aktuális számok magukért beszélnek: A megjósolt lendület majd hogy nem kiegyenlítette a fuvar- és raktérajánlatokat. A fuvarajánlatok aránya áprilisban a maga 49%-ával 16 százalékponttal volt több, mint márciusban. Összehasonlítva a korábbi évekkel az április hónap gyengébb volt: 2015-ben 53%, míg 2014-ben 54% volt a fuvarajánlatok aránya. Így az április a márciusban megfigyelt helyzetet sajnos nem tudta a korábbi évek színvonala fölé emelni. 


  


Azonban ez nem maradhatott így: a fuvarpiaci barométer erőn felül teljesítve májusra további 10 százalékponttal emelkedett. Így a fuvarajánlatok aránya 59%-volt, ami nem csak a negyedév , hanem az idei év eddigi legjobb eredménye. Marcel Frings-nek, a Timocom vezető képviselőjének a válasza erre kézenfekvő: „A növekedés egyértelműen visszavezethető arra, hogy sok kötőnap és rövid munkahetek voltak az ünnepi hónapban. A szállítmányozóknak kevesebb idő állt rendelkezésükre a fuvarok célbajuttatására.“  


  


Ez az emelkedés azonban csak rövid ideig tartott. A fuvarajánlatok aránya júniusban ismét 11 százalékponttal, 48%-ra esett vissza, így egy százalékponttal maradt el a 2. negyedév kezdő értékétől. Összehasonlítva az előző évekkel a június rosszabbul kezdett: 2015-ben a fuvarajánlatok aránya kiegyensúlyozottan 50% volt, előtte 2014-ben egy kis eltolódás volt megfigyelhető, 51% a fuvarok felé.  


A kimutatások által közölt tényleges számok azt mutatják, hogy összességében több ajánlat került fel a TimoCom fuvarozói platformjára, mint a korábbi évek ugyanezen időszakában. 


  


Kilátások a 3. negyedévre 


Annak ellenére, hogy az egyes hónapok egyenletlenül teljesítettek, összességében a 2. negyedévben az 52% fuvarajánlat áll szemben a 48% szabad kapacitással. Összességében a 2. negyedév egyértelműen fuvarajánlatokban gazdagabb volt az év elejinél.  


  


Mit tartogat a a második félév az európai fuvarozói piac számára? „A kilátásokat a következő hónapokra országspecifikusan kell vizsgálnunk. Az IFO szerint Németországban a gazdasági környezet a megnövekedett befektetéseknek és a fogyasztói kiadásoknak köszönhetően emelkedni fog és a fuvarozás motorja egyértelműen beindul. 


Amíg a gazdasági helyzet Németországban továbbra is kedvező, addig Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, Ausztriában és Franciaországban ismét romlott. A Brexit hatásait jelenleg nagyon nehéz lenne előre megjósolni. A népszavazás kimenetele váratlanul ért mindenkit és ennek következménye még kiszámíthatatlan“, nyilatkozta Frings. 


Ebből kiindulva a TimoCom úgy véli, hogy a július, augusztus és a szeptember csak úgy, mint az előző évben, nyugodtabban fog telni és hogy ősztől a fuvarok ismét meghaladják majd a szabad kapacitásokat a piacon. 


 