17.10.2017

Heti pihenőidő a teherautóban: tippek ellenőrzéshez

(2)

Németországban néhány hónapja tilos a teherautó vezetőkabinjában tölteni a 45 órás heti pihenőidőt. Azóta megtörténtek az erre irányuló első ellenőrzések is, pedig a jogi helyzet továbbra is tisztázatlan.

A tisztázatlanság azzal a kérdéssel kezdődik, hogy a pihenőidő alatt hogyan kell értékelni egy ilyen ellenőrzést. A Verkehrsrundschau című folyóirat egyik 2015. évi számában Horst Roitsch, a Szövetségi Közúti Közlekedési Hivatal (BGA) szóvivője arra mutatott rá, hogy egy ilyen ellenőrzés megszakítja szünetet:

„A 2002/15/EK irányelv 3. cikkelye szerint rendőrségi, vámhatósági és bevándorlási hivatali formalitások elintézése jogi értelemben munkaidőnek számít.“, magyarázza Horst Roitsch, a BAG szóvivője. „Ha egy sofőrt pihenőidő alatt az illetékes hatóságok ellenőriznek, az a pihenőidő megszakítását jelenti. A megszakított pihenőidő nem folytatható, hanem újra kell kezdeni – csak így lehet megfelelni a törvényi követelményeknek.“- mondja a szóvivő.

Eddig még senki sem talált jogilag helytálló megoldást, amellyel ezt el lehetne kerülni. A rendőrség és a BAG néhány általunk megkérdezett ellenőre azonban nem osztja ezt az értékelést. A holland Truck Star

https://truckstar.nl/drie-boetes-controleactie-cabinekamperen-aan-duitse-a3/

folyóirat és a lengyel 40ton.net

http://40ton.net/kary-45-godzinny-odpoczynek-kabinie-niemcy-sprawdzali-kierowcow-parkingu-przy-a3/

blog szerint a medenbachi pihenőhelyen (A3-as autópálya, Wiesbaden közelében) vasárnaponként már megtartották az első ellenőrzéseket és kiszabták az első bírságokat.

Azt azért el kell ismerni, hogy a nyilvánosság részéről nagy nyomás nehezedik a szövetségi tisztviselőkre. A tilalom támogatói hónapok óta követelnek ellenőrzéseket, és összekeverik a német autópályákon tapasztalható általános parkolóhely-hiányt ezzel a kérdéssel. Így alkalmanként az a (téves) kép alakulhatott ki, hogy a következetes ellenőrzésekkel és mindazok megbüntetésével, akik a vezetőfülkében töltik heti pihenőidejüket, egyszersmind a németországi autópályák parkolóhely-problémáit is meglehet oldani. Ezzel szemben a kritikusok azt ismétlik szüntelenül, hogy hiányzik egy megfelelő szállodahálózat, amelyhez őrzött parkolóhelyek tartoznak.

A törvény nem fogalmaz egyértelműen, ezért arról is különböző felfogások vannak, hogy pontosan miért lehet felelősségre vonni a sofőröket. Az egyik tábor szerint csak azokat a sofőröket lehet jogilag támadhatatlanul szankcionálni, akik az előző hétvégén már rövidített heti pihenőidőt tartottak. Az összes többin nem lehet kifogásolni semmit, mivel a mostani pihenőidő rövidített heti pihenőidőként vehető figyelembe, amelyet ugye változatlanul el lehet tölteni a vezetőfülkében. A stuttgarti ipari és kereskedelmi kamara szerint „egy rövidített heti pihenőidő 45 óránál tovább is tarthat, jogilag mindössze annyi a követelmény, hogy abból legalább 24 óra megszakítás nélkül teljen el.“

A BAG általunk megkérdezett baden-württembergi és hesseni ellenőrei ezzel szemben máshogyan látják a jogi helyzetet: aki 45 óránál hosszabb ideig áll, nem rövidített, hanem rendes heti pihenőidőt tölt. Ha ellenőrzéskor kiderül, hogy a sofőr ezt a heti pihenőidőt a fülkében töltötte, ő is és főnöke is fizethet. Ez jogilag megkérdőjelezhető és az összes érintettnek csak azt tanácsolhatjuk, hogy a bírság megfizetése előtt kérjenek ügyvédi tanácsot.

Arról is megkérdeztük az ellenőröket, hogy mi a helyzet akkor, amikor a heti pihenőidőt az ellenőrzés szakítja meg. Ellenőrzéskor ugyanis a sofőr köteles együttműködni a hatósággal. Az általunk megkérdezett ellenőrök azt mondták, hogy ez nem jelenti a pihenőidő megszakítását, hiszen csak egy fesztelen beszélgetésről van szó. Megkérdeztem az egyik ellenőr tisztviselőt, hogy mit szólna hozzá, ha szabadidejében, például a kocsmában a vezetési és pihenőidők törvényi szabályozásáról kérdezném. Elismerte, hogy lehet, hogy azt mondaná, hogy semmi kedve hozzá, és hogy forduljak hozzá szolgálati időben.

A rendőrség és a BAG természetesen pihenőidőben is ellenőrizheti a teherautó sofőröket. Eddig ezt többnyire nem tették. De ez csak udvariasságból és odafigyelésből volt így, nem azért, mert nem lett volna szabad megtenniük. A szabadidejében ellenőrzött sofőrnek cserébe jogában áll, hogy az ellenőrzés megkezdésekor azonnal munkaidőre állítsa át a menetírót. A BAG szóvivőjének fent idézett álláspontja alapján szerintünk köteles is ezt tenni. De még ha nem is köteles erre, mindenképpen jogában áll. A heti pihenőidő ellenőrzésekor még segíthet is neki abban, hogy sok pénzt takarítson meg. Nézzünk erre egy példát:

szombat éjjel 1 órakor 2 sofőr két teherautóval behajtott az autópályán lévő pihenőhelyre, és megkezdte heti pihenőidejét. Vasárnap este 20 órakor megszólítják őket az ellenőrök, és azt kérdezik, mennyi ideje vannak már itt és mikor szeretnének továbbmenni. Az 1-es számú sofőr a valóságnak megfelelően azt mondja, hogy 22 órakor akar továbbmenni. Erre kiszabnak rá 500 euró pénzbírságot, a főnökére pedig 1500 eurót. A 2-es számú sofőr ezzel szemben először visszakérdez, hogy a beszélgetőpartnere ezt privát akarja-e tudni, vagy tisztviselőként, hivatalosan. Amikor a tisztviselő a valóságnak megfelelően elmondja, hogy ellenőrzésről van szó és szolgálati célból akarja tudni, a 2-es számú sofőr félbeszakítja a beszélgetést azzal, hogy akkor neki most először is át kell állítania a menetírót munkaidőre. Így csak 43 óra szünetet tartott. És így most már – a mi felfogásunk szerint – nem lehet elővenni azért, hogy a fülkében töltötte a 45 órás rendes pihenőidőt, mivel a 45 óra még nem telt le. Eszerint csupán a hiányzó két óra miatt lehet megbírságolni. Ez csak 120 euró, és ez is csak akkor, ha előző hétvégén rövidített heti pihenőidőt tartott, egyébként nem kerül semmibe a történet. Ha ezért a kabinban eltöltött 43 óráért mégis 500 eurót kell fizetnie, a főnökének meg 1500 eurót, akkor valószínűleg mindkettőjüknek megérné bíróságra menni a büntetés miatt.

Egyébként egyik sofőr sem köteles felvilágosítást adni arról, hol töltötte az előző hetek pihenőidőit. A bizonyítási teher a rendőrségé. Továbbá, ha a sofőr az előző hetekben külföldön volt, nincs pénzbírság, még akkor sem, ha esetleg a fülkében töltötte a több napos pihenőidőit. Német rendőr ezért nem büntetheti meg, csak akkor, ha Németországban követték el a szabályszegést.

Teljesen háborítatlanul megúszhatja az összes többi, pl. fehéroroszországi, ukrajnai, macedóniai, szerbiai, boszniai, montenegrói vagy albániai sofőr is. Ha a nemzetközi forgalomban vesznek részt, az AETR-egyezmény érvényes rájuk. Ez a szabályozás szinte teljes mértékben megegyezik az 561/2006. számú EU-rendelettel, de nem tiltja, hogy a sofőr a kabinban töltse a rendes heti pihenőidejét. A német törvényhozók ebben az összefüggésben csak az EU-rendeletet említik meg, úgy tűnik, hogy egyszerűen megfeledkeztek az AETR szerinti fuvarok beemeléséről a törvénybe.

Az egyik szeptemberi vasárnap a hesseni Medenbach közelében az autópálya mentén lévő pihenőhelyen tartott, fent említett ellenőrzést négy litván sofőr is megúszta büntetés nélkül. Az egyik félpótkocsi mellett ültek és ettek. A BAG ellenőrei odementek hozzájuk és megkérdezték, hogy melyik kocsi kié. „Nix verstehn“ válaszolták mind a négyen és ennyiben is maradtak. A BAG ellenőrök egyszerűen nem jutottak tovább, és az autópálya-rendőrségtől kértek segítséget, annak ugyanis épp e pihenőhelyen van őrse. De a rendőrségnek több baleset miatt olyan sok teendője volt, hogy nem tudtak hivatali segítséget nyújtani, így a BAG ellenőrei kénytelenek voltak elvonulni.

Tanulság: a heti pihenőidő teherautóban történő eltöltésének tilalma körüli különböző jogi felfogások mindaddig fenn fognak állni, amíg az első érintettek nem védekeznek a pénzbírság ellen, nem mennek bíróságra és az ügy meg nem járja az összes bírósági szintet. Végső soron csak a legfelsőbb szintű bírósági ítélet teremt tiszta helyzetet és jogbiztonságot. Ellenőrzéskor addig is így szól a szabály: hallgatni arany.

Preuzimanje izvješća za tisak
Fel