Hírek 23.04.2021
3

TIMOCOM fuvarpiaci barométer: a válság előtti szinten indult az év

2021 első negyedéve 58 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának értékeit

2021 első negyedéve után minden okunk megvan az optimizmusra. A 46 európai országban közzétett fuvarok alapján számított TIMOCOM fuvarpiaci barométer szerint az első negyedév a csendes kezdés után összesen 58 százalékkal haladja meg az előző évi adatokat. A teljes negyedévben több mint 10 millióval több fuvart tettek közzé 2020 azonos időszakához képest.

Jól induló év

 

2021 januárja 2020 decemberéhez képest egy szokásos visszaeséssel indult (–16%). Az előző év azonos hónapjához képest – amikor a koronavírus-járvány még nem volt hatással a gazdaságra, és nem voltak még Európa-szerte lezárások – összesen majdnem 1 millióval több fuvart tettek közzé idén januárban. Ez az éves csúcs 2021 februárjában tovább fokozódott, amikor is több mint 3 millióval több fuvart vittek be a rendszerbe 2020 februárjához képest. Az első negyedév végére, márciusra pedig ez az érték 6 millióval több fuvarra rúgott 2020 azonos hónapjához viszonyítva. Számokban kifejezve 2021 első negyedéve a következőképpen alakult 2020 azonos negyedévével szemben: januárban 13%-kal, februárban 80%-kal, márciusban pedig 91%-kal több fuvarajánlatot tettek közzé. 2021 első negyedéve összességében 58 százalékkal volt erősebb 2020 első három hónapjához képest.

 

A tavaly márciusra kétségtelenül rányomta a bélyegét az Európa-szerte bevezetett lezárások idején bekövetkezett fordulópont, ami a gyártóüzemek – az élelmiszeripari kiskereskedelmet kivéve – leállása miatt a fuvarmennyiségek hirtelen visszaesését eredményezte. A 2021 márciusában közzétett fuvarok számát a 2019-es márciusi – azaz egy nem a kivételes időszakban született – adatokkal összevetve nyilvánvalóvá válik, hogy a 2021. márciusi növekedés így is 138 százalékkal meghaladja az átlagot. Ennek következtében a közzétett fuvarok száma nemcsak hogy helyreállt a válság okozta ingadozások után, de a válság előtti szinthez képest is növekedett.

 

Erős belföldi áruforgalom Németországban, Lengyelországban és Franciaországban

 

A 2020-as értékekkel összevetve Németországban rendkívül pozitívan alakult a belföldi árufuvarozás az év elején: januárban 5%-kal, februárban 104%-kal, márciusban pedig 114%-kal több fuvart tettek közzé. A 2021. első negyedévi Németországon belüli fejlemények tehát a teljes európai piac alakulását tükrözték. A közzétett fuvarok számát illetően a január enyhe emelkedéssel indult, februárban a növekedés masszívvá vált, 2021 márciusában pedig magas szinten folytatódott. Ez a trend erős második negyedévre utal, amennyiben nem vezetnek be a gyártókat érintő szigorú lezárásokat.

Hasonló kép mutatkozott a lengyelországi közúti áruszállításban is. A 2020-as adatokhoz mérten a lengyel belföldi áruszállítás mindhárom hónapban gyors növekedésnek örvendhetett: januárban 50%-kal, februárban 80%-kal, márciusban pedig 146%-kal bővült. Ez arra utal, hogy Lengyelország gazdasági növekedése ismét felgyorsul. A lengyel statisztikai hivatal, a GUS adatai szerint Lengyelország a 2020-as válságos évet a GDP 2,8 százalékkal történő, viszonylag enyhe visszaesésével teljesítette. Ezzel a hátszéllel és az első negyedéves jelentős helyrebillentő hatásokkal ennek a trendnek a folytatására lehet számítani 2021 második negyedévében.

A belföldi áruszállítás Franciaországban is jelentős növekedést mutatott az idei első negyedévben. A franciaországi belföldi áruszállításban a közzétett fuvarok száma az előző évihez képest 11%-kal esett vissza az év elején. A február azonban 35 százalékkal érezhető javulást hozott, végül a negyedév jelentős többlettel, 2020 márciusához képest 94%-kal több közzétett fuvarral zárult.

 

Nőni fog a raktérhiány

 

2021 első negyedévében erősen visszaesett a szabad rakterek rendelkezésre állása. Részben 3-25%-os visszaesés mutatható ki. A negatív tendencia oka a fuvarok iránti megnövekedett kereslet, és várható, hogy az Ever Given hajóbaleset miatt tovább fog romlani a helyzet. Tovább fog nőni a közúti áruszállítás iránti kereslet, emiatt még kevesebb elérhető szabad raktérre lehet számítani. „A kikötők felé tartó árutömeget nem lehet egyszerre gyorsan elszállítani. Ezenkívül a raktérkapacitások korlátozottak a lemaradás pótlásához. Ez a következő hetekben jelentős hatással lesz az európai szállítási kapacitások rendelkezésre állására.” – elemezte Gunnar Gburek, a TIMOCOM szóvivője a hajóbaleset következményeit.

Legyen bennfentes az ágazatban

Rendszeresen releváns cikkeket, értékes szakértői értekezéseket és exkluzív felhasználói jelentéseket kaphat tőlünk.

 

Feliratkozás a hírlevélre

Fel