Fuvarpiac 06.09.2021
2

Időkapus rakodási rendszert vezet be a Cemix az egyik üzemében

célja az állásidő elkerülése lerakodásnál és felrakodásnál

időkapus rakodási rendszer lesz a Cemixnél

A Cemix építőanyag-gyártó vállalat időkapus rakodási rendszert vezet be 200 millió forintos beruházással. A logisztikai megoldást először a Pest megyei Bugyi községben működő üzemben, azután a tervek szerint az év végéig a veszprémi és a debreceni üzemében is alkalmazzák.

Az előzetes becslések szerint az időkapus rakodási rendszer csúcsidőszakban (a korábbi 1400-1500 tonnával szemben) akár 2000-2100 tonna építőanyag berakodását is lehetővé teszi egyetlen nap alatt, ez pedig körülbelül 100 teherautó kiszolgálását jelenti. A fejlesztéseknek köszönhetően mintegy 20 százalékkal nagyobb ügyfélforgalmat lehet elérni egy nap alatt, középtávon pedig 30 százalékos növekedés elérése a cél.

A cég közleményében az áll, hogy a teljes logisztikai folyamatot új komplex IT-rendszer irányítja és felügyeli. A fuvarozóknak a megrendelt és előre összekészített termékek átvételére előre meghatározott időablakot biztosít. A művelet valamennyi fázisa digitalizált, nincs szükség papírmunkára, helyszíni ügyfélszolgálati ügyintézésre.

Mint az a transzportlexikonunkban szerepel, az időkapus rendszerek célja az állásidő elkerülése lerakodásnál és felrakodásnál. Mielőtt például a speditőr vagy a fuvarozó egy szupermarketnál le szeretne rakodni, egy portálon keresztül (időkapus rendszerben) időpontot kell foglalnia. A portálon látható, hogy mikor van szabad lerakodási idő (például 14:00 és 15:00 óra között), így azt le tudja foglalni. Ebben az esetben a sofőrnek a lehető legpontosabban kell megérkeznie a lerakodáshoz. Ha a sofőr nem tud odaérni a lefoglalt időpontra forgalmi dugó vagy műszaki hiba miatt, új időpontot kell foglalnia. (A rendszer ahhoz hasonlóan működik, mint a járatfoglalás a légitársaságoknál: ott úgynevezett. "time-slot"-ok vannak, amelyekben újabb járatot lehet foglalni.) Egyéb esetben lejár az időkapu és pénzbüntetést kell fizetni.

Az időkapus rendszerek előnye többek közt a papírmentes és hatékonyabb működés, valamint az, hogy magasabb kiszolgálási színvonalat nyújt a partnerek és az ügyfelek részére.

Az új logisztikai megoldás egyes elemei már működnek a Cemixnél, a parkoló korszerűsítése befejeződött, az IT-rendszer néhány modulját is használják. A közlemény szerint a vállalat 2020-ban indult nagyszabású fejlesztési terv részeként építik ki az új, időkapus, ütemezett kiszolgáló rendszert. Ezen kívül korszerűsítik és bővítik a rakodásra érkező teherjárművek parkolóját is.

A veszprémi székhelyű Cemix Hungary Kft. 1990 és 2020 novembere között Lasselsberger-Knauf néven működött, 2020 őszén váltott cég- és márkanevet. A társaság tavaly 12,7 milliárd forint árbevételt ért el, ami 6 százalékos növekedés az előző évhez képest. Adózott eredménye 2020-ban meghaladta a 900 millió forintot.

A célok közt szerepel, hogy a régióban a Cemix cégcsoport többi tagja is hatékonyan használhassa majd az új, időkapus megoldást.

Legyen bennfentes az ágazatban

Rendszeresen releváns cikkeket, értékes szakértői értekezéseket és exkluzív felhasználói jelentéseket kaphat tőlünk.


Feliratkozás hírlevélre

Fel