10.01.2017

Fuvarpiaci barométer: a téli időszak tartogatott még fuvarokat

A TimoCom a 2016-os év negyedik negyedévében könyvelhetett el először fuvartöbbletet.

(4)

A TimoCom fuvarpiaci barométer fuvar- és raktéraránya a 4. negyedévben 53:47-at mutatott. Ez egy kis csodának számít, mivel a TimoCom ebben az időben először ezzel az eredménnyel könyvelhetett fuvartöbbletet. Egy valami biztos: az európai fuvarpiac egyszerűen befagyott.

A 3. negyedév az éves és negyedéves legnagyobb, 61%-os fuvararánnyal zárult. Ez sok mindent elárul: ehhez hasonlóan magas fuvarmennyiség a következő hónapokban nem volt. Azonban ez az időszak fuvarban gazdagabb volt, mint valaha. Mindhárom hónap elérte az 50%-ot és tartotta is ezt a szintet a 2016-os negyedévek korábbi és hasonlóan erős negyedéveiben.

 

Fuvartöbblet a teljes 4. negyedévben

A TimoCom szóvivője, Marcel Frings a fuvarpiaci barométer harmadik negyedéves kimutatását 2016 arany őszének jósolta. A jelenlegi számok arról árulkodnak, hogy megérzései helyesek voltak. 2016 októberében 59% volt a fuvarok aránya, a 41%-os raktérkapacitással szemben.

 

Továbbra is nyitott a kérdés, hogy a november az elmúlt éveknek megfelelően visszaesést fog-e mutatni. Ez a tendencia sajnos beigazolódott, azonban az erős ősznek köszönhetően 2016 novemberében is 50% körül tudott maradni a fuvarok aránya. Különösen érdekes, hogy: ez tizenkét százalékponttal több, mint a 2014-es és 2015-ös adatok. Vajon az utolsó évben aktívabbak voltak az emberek és hamarabb gondoltak a karácsonyi bevásárlásra? Elképzelhető. Decemberben is erős többletfogyasztás volt.

 

Habár 2016 novembere erősen fuvarban gazdag volt, a karácsonyi hónap még egyszer megnövelte a fuvarok mennyiségét és végül elérte az 51%-ot. Frings rávilágít 2016 erős negyedik negyedévének okaira: „A fuvarok szállítása időjárási nehézségek nélkül zajlott, ugyanis az év vége hómentes volt. Továbbá a jelenlegi munkafolyamatokat nem befolyásolták a hétvégi ünnepnapok.“

 

Pozitív kilátások 2017-re

Összességében, a lassú kezdés ellenére a 2016-os év is erősödött: a tavasz kezdetétől a fuvarok aránya minden negyedév végén meghaladta a szabad raktérkapacitásokat. Az év végi elszámolásban a teljes év 48:52 arányú fuvar- és raktérarányt mutatott, mellyel közelebb áll az optimálishoz, mint a 2015-ös év eredménye (46:54).

 

Tehát mit tartogathat az új év a gazdaság és a logisztika számára? Frings teljesen bizakodó: „Előrejelzéseink szerint 2017 is a fejlődés jegyében fog telni. Mindazonáltal léteznek kockázati tényezők, mint a közelgő választások Hollandiában, Franciaországban és Németországban, illetőleg az általános politikai változások. Majd elválik, hogy lesz-e ezeknek döntő hatása a gazdasági tevékenységekre.“

Preuzimanje izvješća za tisak
Fel