Fuvarpiaci barométer: történelmi véghajrá a negyedik negyedévben
Az "arany ősz" kevésbé volt bearanyozva
Gyenge gazdasági adatok Európából, bevándorlás és pesszimista fuvarozók - a várva várt előremutató fellendülés igencsak elmaradt, ami a TimoCom fuvarpiaci barométerére is kihatott. A fuvar- és raktérarány az utolsó negyedévben a 46:54 arányban állt, ami nem a várakozásoknak megfelelően alakult. Ennek ellenére a záró negyedév pozitívan alakult.
Október hónapban még hatással volt az európai fuvarozási piacra a nyári fellendülés. A 49:51 fuvar-raktér arányokkal valamivel meghaladta az előző évi értéket (2014-ben 48:52 ). Ami leginkább szembetűnő: A szokásosnak mondható fuvarok arányának visszaesése szeptember és október hónapokban nem volt annyira erőteljes, mint az előző években. A 2013-as és 2014-es évek azonos időszakában 5 százalékponttal csökkent a fuvarok aránya, ellenben 2015-ben csak 3 százalék volt az arány.
A negyedév közepe sem tett jót a mérlegnek
November hónapban a fuvararányok lejtmenetben teljesítettek. Összesen 11 százalékponttal csökkent a fuvarok aránya a szállítmányozás piacán Európában - ez volt a legerősebb visszaesés 2011 óta. November végén a fuvar- és raktérarány 38:62 százalékpontokon állt. Az utolsó negyedéves jelentésben a TimoCom vezető képviselője, Marcel Frings a november hónapot igazán fuvarokban gazdagnak ítélte meg és a fuvararányt 50 százalék fölé jósolta. „Lényegében ennek az ellenkezője valósult meg. Ez egyrészről azt jelenti, hogy új karriert jósként vagy orákulumként nem kezdek“, mondja mosolyogva Frings Úr, „viszont másik részről pedig ez azt bizonyítja, hogy a transzport és logisztikai szektor mennyire dinamikus tud lenni.“
A jóslások itt kevésnek bizonyultak, inkább a számok mutatták meg a valóságot. Ha az utolsó negyedéves számadatokat a korábbiakhoz viszonyítjuk, pontosan azt várnánk a 3. negyedévtől, hogy a november a fuvarok számának emelkedését hozza.
Ebben az évben ügyfelek, gyártók és szállítási szolgáltatók valamivel később kapták meg a karácsonyi ajándékukat. Ez az eltolódás másfelől pozitív eredményeket produkált decemberre. A Fuvarpiaci Barométer az utolsó hónapban megint hihetetlenül emelkedő tendenciát mutatott (13%) a fuvarok tekintetében. Ilyenfajta adatnövekedés a véghajrában még nem volt tapasztalható. Ennek köszönhetően a december fuvar-többlettel zárt (51:49).
2016: Kiegyenlítődés a láthatáron
Az év végi zárás alapján a 2015-ös év egy 47:53 %-os fuvar-és raktéraránnyal búcsúzott, ami 2 %-kal haladta meg az előző évit (45:55). A hasonló negyedéves zárásokhoz képest a fuvarok aránya meghaladta az előző évekhez viszonyított értéket. A kilátások pozitívak. „Semmilyen látnoki képességgel sem becsülhető meg a jelenlegi időpontban, hogy 2016 milyen nehézségeket tartogat. A növekvő terrorfenyegetettség, az emelkedő biztonsági ellenőrzések és konfliktus a politikában a bevándorlók miatt-mindezek olyan tényezők, amelyek befolyásolják Európa gazdasági helyzetét“, nyilatkozta Frings. „Mindezek ellenére 2016 előjelei azért tartogatnak némi pozitívumot. Spanyolország és Írország a gazdasági válságból nemcsak hogy kikecmeregni látszik, hanem magasabb és minőségibb növekedéssel büszkélkedhet. A magasabb foglalkoztatási arány hatására az átlagbérek is növekedni látszanak. Egy olyan heterogén környezetben, mint Európa, ezek a pozitív változások nem mindenhol egyöntetűen valósulnak meg. Azonban elég erős ahhoz, hogy a növekedési ráták hosszútávon egy egyöntetű, stabil fejlődést láttatnak.