"Nagy szerencsénk volt a TIMOCOM raktárbörzéjével."

Egy bajorországi szállítmányozó egyetlen kattintással talált új raktárat

„Azok az emberek, akik nem a környékünkről származnak, és nincs közük az ágazatunkhoz, nem is tudják, hogy kikötőnk van.” – árulta el Oliver Möhring, a Bajorország második legnagyobb városában, Nürnbergben található Gematrans cégjegyzésre jogosult vezetője és szállítmányozási vezetője. „A kikötőnk kvázi egész Dél-Németország áruforgalmi és logisztikai központjaként működik, ezért nem is találhattunk volna jobb helyet a székhelyünk számára.” Az 1984-ben induló, akkor még németországi, belföldi raktározással és fuvarozással foglalkozó, napjainkban már a skandináv országokra specializálódott Gematrans központja egy ipari övezetben, a Rotterdamer Straßén található.

A vállalat 1999-től kezdett Skandináviára összpontosítani: ekkor érkezett a céghez a jelenlegi szállítmányozási ügyvezető, Jochen Rößler, akinek voltak tapasztalatai ezen a területen, és aki felépítette ezt a tevékenységet a Gematransnál. „Így történt, aztán pedig fellendítettük ezt a területet.” – nyilatkozta Rößler. Három saját járművel és hat alvállalkozóval kezdték meghódítani Skandináviát, saját és kölcsönjárműveik száma mára harmincra duzzadt. „Jelenleg 25 alkalmazott dolgozik a cégnél.” – tette hozzá Rößler.

Raktár nélkül, de nem tanácstalanul

A Gematrans a fennállása óta abban a szerencsés helyzetben volt, hogy közvetlenül a székhelyén használhatta egyik üzleti partnerének raktárát. Azonban egy átszervezésnek köszönhetően megszűnt annak lehetősége, hogy továbbra is saját raktárgazdálkodást folytathassanak a helyszínen. Nagyon gyorsan kellett megoldást találniuk. „Mivel már közel 20 éve a TIMOCOM ügyfelei vagyunk, rögtön felmerült bennünk a gondolat, hogy szétnézzünk náluk.” Möhring nem gondolta volna, hogy a Marketplace-en belül saját raktárbörze is működik. „Jobbára véletlen – és számunkra nagy szerencse is volt, hogy felfedeztük a raktárbörzét”.

Azután kiderült, hogy a TIMOCOM webalapú raktárbörzéjén fellelhető Nürnberg környéki raktárak közül sok számításba jöhetett. Széles volt a választék, és gyorsan ki is küldték a megkereséseket. Möhring a következőket nyilatkozta: „A raktárbörzében rendszerezetten és áttekinthetően szerepeltek az ajánlatok. Sok hirdetés volt, és különféle lehetőségekkel lehetett szűkíteni a keresést, hogy megtalálhassuk azt, amire szükségünk van.” Ez pedig nem volt véletlen. A lehetőség, hogy raktárbörzén megfelelő megoldást találjanak, annál magasabb, minél nagyobb és átfogóbb az ajánlatok köre. A TIMOCOM raktárbörzéje a különböző raktárterületek és -típusok messze legnagyobb hálózatát fedi le Európában. A rendszer felhasználói automatikusan hozzáférnek a raktárbörzéhez, és 44 európai ország több mint 7000 szolgáltatójának raktárkínálatához.

Gyors segítség a speciális követelmények ellenére is

„A válaszok is gyorsan megérkeztek, csak néhány vállalattal kellett felvennünk a kapcsolatot. Egy héten belül megtaláltuk az új raktárunkat annak ellenére, hogy speciális követelményeket támasztottunk.” – árulta el Möhring. A speciális követelmények nem könnyítették meg a Gematrans dolgát, hogy új raktárat találjanak. Egyik ügyfelüknek rendszeresen a raktárba kell küldenie a saját alkalmazottait, hogy árut szedjenek le a betárolt raktapokról. A Gematrans által megkeresett legtöbb vállalatnak éppen ez okozott problémát, mert nem szerették volna, ha külsős személyzet jut be a raktárukba. De a Gematrans új üzleti partnerének, a Spedition Maierl vállalatnak ez egyáltalán nem jelentett gondot. „Ha egy ügyfélnek speciális követelményei vannak, először mindig utánajárunk, hogy mi az, amit meg tudunk valósítani, és nem mondunk azonnal nemet.” – magyarázta Mark-Oliver Maierl, a szállítmányozási vállalat ügyvezetője. Christian Stark, a Spedition Maierl cégjegyzésre jogosult vezetője a következőket tette hozzá: „Eddig a legtöbb igényt teljesíteni tudtuk.” Közéjük tartozik a Gematrans követelménye is. A két vállalat közötti együttműködés ugyan csak idén kezdődött, de a pozitív tapasztalatok alapján bővülni fog. Mostantól a Spedition Gematrans a teljes raktározási tevékenységét a Spedition Maierl raktár- és logisztikai területén bonyolítja le. „Reméljük, ez nem változik a következő 30 évben.” – tette hozzá nevetve Möhring.

A raktárbörze előnyeiről és funkcióiról szolgálati közleményünkben olvashat további részleteket.

Fel