Fuvarpiac 31.01.2024
3

Óriási áremelkedés jön a fuvarozásban 2024-ben

Egy kis kamion mellette számológép és pénz érmék.

 

Legalább 20-25 százalékos áremelkedéssel kalkulálnak a magyar fuvarozócégek idén a költségeik növekedése miatt, és ha magasabbak a fuvardíjak, azt a bolti vásárlók is érezni fogják a pénztárcájukon.

Hatalmas lesz az áremelkedés idén a fuvarozási szektorban – csak idő kérdése, hogy ezt a vásárlók is érezzék majd a bolti árakban. Szakértők szerint az is szinte biztos, hogy a kisebb hazai fuvarozócégek közül több nem éli túl az évet. Főleg azok lesznek veszélyben, akik hosszú távú szerződéseik miatt nem tudják beépíteni áraikba a költségnövekedést.

A fuvardíjak emelkedésének előzménye

Tavaly októberben 17,6 százalékkal emelték az útdíjakat, idén januártól pedig a kormány új útdíjstruktúrát vezetett be.

Az Európai Unió döntése értelmében a zaj- és légszennyezéssel, illetve a széndioxid-kibocsátással összefüggő külsőköltség-díjakat legkésőbb 2026-ig minden tagországnak be kell vezetnie, Magyarország azonban ezt már két évvel a határidő előtt teljesítette. A klímacélok üzemanyag-díjakat növelő hatásáról korábban már írtunk.

Továbbra is fizetnie kell az infrastruktúra használati díjat valamennyi áruszállító járműnek. Ezen felül az új rendszerben az útdíjak egy évben akár többször is módosulhatnak majd.

Ugyancsak januártól bővült az útdíjköteles szakaszok száma is: az M0-ás körgyűrű M5 és M1/M7 közötti szakasza is fizetős lett.

De nemcsak ezek miatt emelkednek jelentősen a fuvardíjak 2024-ben: az év első hónapjában két lépcsőben emelték az üzemanyagok jövedéki adóját, emellett kétszámjegyű bérnövekedéssel kalkulálnak az ágazat szereplői, akik mindezeket kénytelenek beépíteni a díjakba. Egyedül az energiaárak csökkenése hozhat némi enyhülést, ami a raktárlogisztikai költségekre lehet kedvező hatással.

Hogyan érinti a szállítási és logisztikai szektort a fuvardíjak emelkedése?

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLKSZKSZ) előrejelzése  szerint mindez azt jelentheti, hogy hozzávetőleg 20-25 százalékkal emelkedhetnek az áruszállításai és fuvarozási díjak az év első hónapjaiban. Más szakértők szerint a 30 százalékos fuvardíj-emelkedés sem elképzelhetetlen.

Az MLSZKSZ úgy számol, hogy átlagosan több mint 59 százalékkal emelkedik itthon az útdíjköltség. Ez önmagában 8-10 százalékkal növeli a fuvardíjakat, amihez további 5 százalékot ad hozzá a jövedékiadó miatti jelentős üzemanyag-drágulás, valamint a bérköltségek növekedése 10-15 százalékot tesz ki. Így jön ki a szövetség várakozásai szerint a legalább 25 százalékos fuvardíj emelés.

Bíró Koppány Ajtony szerint „a költségek növekedése az egész logisztikai ágazatot érinti, a díjak emelése nélkülözhetetlen a fuvarozási kapacitások fenntartásához, főként egy olyan időszakban, amikor a csökkenő fogyasztás miatt visszaesőben vannak az áruszállítási volumenek”. Az MLSZKSZ főtitkára úgy véli, hogy „ha nincs díjemelés, a cégek le kell építsék a kapacitásaikat, ami később nagyon sokba kerül majd a gazdaság minden szereplőjének. Egy gazdasági fellendülés esetén csak nehezen lehet újraépíteni a megszüntetett képességeket (humánerő, technika, fuvareszköz), ennek árát pedig a megbízók többszörösen fogják megfizetni.”

A szövetség előrejelzése alapján a költségnövekedés miatt több kisebb fuvarozócég is kénytelen lesz felfüggeszteni idén a tevékenységét. Főképp azokat a piaci szereplőket érinthetik érzékenyen az elszabaduló költségek, melyek a korábban kötött szerződéseik miatt nem tudják a változásokat érvényesíteni az árképzésben, ezen felül nem rendelkeznek elég likviditással az előttük álló nehezebb hónapok átvészelésére sem.

Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének ügyvezető főtitkára úgy nyilatkozott a Klikk TV Szempontok című műsorában hogy számításaik szerint 30-80 százalék közötti díjemelésre kell számítani. Úgy véli, a fuvardíjaknak 25-30 százalékkal kell emelkedniük januárban.

Így számításai szerint március-április környékén már a boltok árainál is begyűrűzhet a fuvardíjak emelkedése. Ez pedig szinte biztosan kedvezőtlen hatással lesz az inflációra.

 

Csatlakozzon a TIMOCOM Marketplace-hez még ma és próbálja ki az új funkciókat!

 

Legyen bennfentes az ágazatban

Rendszeresen releváns cikkeket, értékes szakértői értekezéseket és exkluzív felhasználói jelentéseket kaphat tőlünk.

 

Feliratkozás a hírlevélre

Fel