Ügyféltalálkozó újratöltve
Az európai piacvezető fuvar- és raktérbörze szolgáltató, a TimoCom magyarországi külképviselete ebben az évben ismét megrendezte kétnapos ügyféltalálkozóját, folytatva a 2013-as hagyományokat. Öt év kihagyás után a találkozó célja idén a szakmai továbbképzésen túl a gyakorlati tanácsok és a TC Transport Order® új funkció részletes bemutatása volt, emellett a logisztikai ágazatban dolgozó ügyfelek számára egyfajta platform lehetőség kialakítása is, ahol információt cserélhetnek.
A rendezvényt Hock-Ritter Ildikó, ügyvezető igazgató és Barta Tamás, a TimoCom magyarországi külképviseletének marketing managere nyitotta meg.
A kétnapos rendezvény során a Magyar Biztonsági Fórum elnöke, Papp Róbert ismét bebizonyította, hogy a biztonság az utolsó olyan tényező, amire általában a logisztikai cégek áldoznak. A biztonsági szakértő hasznos tanácsokat adott, hogy hogyan lehet a biztonsági intézkedéseket még hatékonyabban integrálni egy vállalat életébe.
Biztosítás témában Végh Győző, a BÜSZI Kft. üzleti vezetőjének előadása igen hasznos volt, hiszen nem minden ügyfél ismeri a nemzetközi törvényeket és a külföldi kárrendezés előnyeit.
A biztonság és biztosítás témák után Grafl Fülöp Gyöngyi külkereskedelmi szakjogász és Ázsóth-Balom Zsanett (a TimoCom Nemzetközi Inkasszó vezetője) a CMR és szerződések témában adtak elő. Milyen következményei vannak egy fuvarozási szerződés megszűntetésének, illetve, hogy hogyan lehet még hatékonyabbá tenni a követeléseinket, mire figyeljünk oda. Természetesen arról is szó esett, hogy hogyan tud segíteni ilyen esetekben a TimoCom Nemzetközi Inkasszó Osztálya.
A TimoCom munkatársai igyekeztek olyan tippeket és interaktív feladatokat adni a résztvevőknek, amelyekkel a mindennapos fuvarszervezői munka hatékonyabbá, gyorsabbá tehető.
A gálavacsora után, Lorán Barnabás „Trabarna” fuvarszervezési tapasztalatairól számolt be a nagyérdeműnek.
A második nap a biztonságos fuvarszervezésről, a tervezhetőségről és az ügyfelek ellenőrzéséről szólt. Molnár Sándor, a SCHUNCK csoport hazai képviseletvezetője rávilágított arra, hogy érdemes biztosítót választani, illetve a teljes körű biztosítás sem minden esetben azt jelenti, amit az elnevezés sugall.
Gergely Mária, az EPAL képviseletvezető-helyettese egy minden fuvarozót érintő témáról, a palettaminőségről tartott előadást. Részletesen bemutatta a ma Magyarországon forgalomban lévő palettafajtákat, valamint felhívta a figyelmet arra is, hogy milyen módon hamisítják ezeket, és hogyan kerülnek a fuvarozás körforgásába ezek a termékek.
A szakmai program a tanúsítványok átadásával ért véget, mely azt igazolja, hogy a rendezvényen részt vevő ügyfelek részletesebb ismertetést kaptak a TC Transport Order® és a TC Truck&Cargo® funkciók hatékonyabb használatához.
– Az eddigi visszajelzések alapján úgy látjuk, megfelelő egyensúlyt találtunk a programok szakmai része és a szórakozás között. Ezzel az eseménnyel magasra tettük a mércét mind a helyszín, mind pedig a meghívott előadók tekintetében. Úgy döntöttünk, hogy 2019-ben is megrendezzük az ügyféltalálkozót – mondta Hock-Ritter Ildikó.
Ha szeretne értesülni a TimoCom és a fuvarozási-szállítmányozási szakma újdonságairól, akkor figyelje a TC Truck&Cargo® üzeneteit, a TimoCom magyar Facebook oldalát vagy e-mail üzeneteit!